2014. március 12., szerda

Piac, festőhenger, kerámiaformázás

Ha a piacon járok, nem tudok úgy végigmenni a sorok között, hogy a lomosokat meg ne látogassam. Mindig rábukkanok pár olyan dologra, amit vétek otthagyni.

Most régi festőhengereket találtam és amint rájuk néztem, mindjárt eszembe jutott ez a kis pálinkás készlet:



Ezeket a hengereket az Isten is arra teremtette, hogy nyomot hagyjanak az agyagban! Még sosem próbáltam, de mit veszíthettem azon az 1200 forinton kívül, amit adtam a négy darabért. Hazajöttem, kipróbáltam és kiváló nyomot hagynak. Az így  mintázott agyaglapból pedig bármi lehet. Szappantartó, kis tálka, nagy tálka, pohár, vagy akár pálinkás készlet. Te mit készítenél belőle?

Először sodrófával kinyújtom az agyaglapot, majd átgurítom rajta a hengert. Tiszta, szép mintát hagy.





Mi legyen belőle? Az első egy kis kínálótál lesz. Az ovális egy szappantartó. Beteszem egy levesestányérba és hagyom állni egy ideig. Ha kicsit megkeményedett, kiveszem és kis golyókat, lábakat ragasztok az aljára.



Az IKEA-ban kapható békás gyerektányér levehető gumitalpába süllyesztettem ezt a szívecskét.


Ha tetszik és készítenél akár ilyet, vagy ehhez hasonlót, április 5-én kipróbálhatod, vagy jelentkezz a felnőtt, vagy gyerek szakkörre, ahol mindent alaposan megtanulhatsz, kidolgozhatsz.

A cím: Tököl, Táncsics M. u.29.
Kerámia oktatás felnőtteknek Tökölön
Kerámia oktatás gyerekeknek Tökölön



2014. március 5., szerda

Kerámia foglalkozások Tökölön

Indulnak a kerámia foglalkozások, remélem hogy nem csak Tökölről, de a környékbeli településekről (Szigethalom, Szigetszentmiklós, Szigetcsép, Szigetszentmárton és Szigetújfalu) is lesznek érdeklődők.
Ha jó ötletnek tartod kérlek nyomtasd ki és tedd közhírré, vagy oszd meg, köszönöm a segítségedet!

A tematikus kerámia foglalkozások plakátja:




A kerámia oktatás plakát:




2014. február 28., péntek

A padlás kincsei

Most egyenlőre minden időmet a felújítás tölti ki, a szoba kész, de a fürdőt, konyhát még át kell festenem.
Ma gyönyörű napos idő volt. Le is fotóztam a bejárattól a verandát és a kiskaput. 



Aztán az öreg asztalt, amit egy barátnőm hozott. Le fogom festeni, de nincs kedvem eltüntetni róla a félig kopott festéket. Nem lustaság, nekem így tetszik.  Majd megcsiszolom és átlátszó lakkal lelakkozom. 


Illik az ajtóhoz, igazi verandára való teázós, kávézós asztalka.


De most meséljek a padlásról. Az asztalka mögötti egyik ajtó a padlásfeljáró. Nem akartam kutatni, vagyis dehogynem. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne menjek fel.  Találtam ott egy gyertyatartót és egy fatárolót, volt ott más is, de ezt lehoztam. Nem egy nagy érték, ez biza nem kovácsolt vas, hanem hajlított köracél, de sebaj, jól fog kinézni a kis kandalló mellett és a tulajt se zavarja, ha lefestem ezeket a rozsdás cuccokat. 
Lemostam a gyertyatartót és a kis fatárolót, megszáradtak és már kentem is. Gyorsan kész lett, estére már a szobában volt mindkettő.



Itt már festve


Itt már bent száradnak


És végül a helyükre kerültek




2014. február 24., hétfő

Kerámiaműhely - festés, takarítás, kerámia foglalkozás

A kis ház hatalmas udvarral. Minden régi, az ajtókról pereg a festék, a padló kissé szúette, az ablakokon régi rézkilincs és az óriási udvar az elosztó fakerítéssel, hatalmas öreg gyümölcsfákkal, azonnal beleszerettem. Más a munkát látta volna benne (most már én is látom), de éreztem, hogy ez lesz a jó. A kandalló feltette az i-re a pontot, nem volt visszaút.

Ezt a házat az Isten is arra teremtette, hogy a kis meleg szobában a régi asztaloknál agyagozzunk.  Nyáron kint az udvaron az árnyékot adó fák alatt hűsüljönk és kerámiázzunk. Kell ennél jobb hely a kerámia foglalkozáshoz?

Muszáj kifesteni, a szobával kezdtem. Valki sajnos már egyszer lefestette valamilyen diszperziós festékkel, így én is azt használtam. A ház többi része (fürdő, konyha spájz) meszelt, azokat én is úgy festem majd.
A szoba kész, jöhet a többi rész és persze a berendezkedés.

A ház


Az udvar (a kerítés mögött egy hatalmas terület van szőlővel, akácossal)



Az egyik szenteltvíztartóm éppen illik a nyílászárókhoz...



Az előtér


Ilyen volt a szoba



Az első ecsetnyomok




A plafon összes hajszálrepedését ecsettel végigkentem, hogy a henger ne szedje le a régi festékréteget. Mit mondjak, elfáradtam.



Kész az első réteg





2014. február 16., vasárnap

Kerámia ékszerek

A kerámiaműhely arról is szól,hogy kutakodunk, nézelődünk, keressük más alkotók számunkra szép alkotásait. Szeretem nézni más munkáit. Rengeteg ötletes alkotó él a világban! Most kerámia ékszereket kerestem és találtam, rám inspirálóan hatnak, bár nem mondom, hogy mindegyik az én világom, de mindben van valami érdekes.











2014. február 6., csütörtök

Alakulóban az új alkotóműhely

Készülnek már a lámpák az új alkotóműhelybe! 
Nehogy már a szabónak legyen lyukas a nadrágja.
Ha meggondolom, itthon egy vázám sincs...




Ebből lesz vagy tíz, hogy ne kelljen vakoskodni.
A régi parasztasztalok, amiket kicsit fel akartam turbózni, most az esőben áznak épp. 
Nem baj, könnyebb lesz lekaparni a festéket.

2014. február 4., kedd

Áttört kerámialámpa - így készül - 1. rész

Hogyan készül egy kerámia lámpa? 
Hát így!
Először megkorongozom a lámpát két részből.
Azután jöhet a rajzolás, vágás, összeillesztés.








Folytatása következik, mert bizony van még hátra pár munkafolyamat. :)

Alapozó kerámia tanfolyam felnőtteknek!

Kerámia tanfolyam FELNŐTTEKNEK Tökölön.

Az alapozó oktatás során kiscsoportos keretben (max. 6 fő) az érdeklődők elsajátíthatják a kerámiaformázás alapjait. Minden szükséges eszközt és alapanyagot biztosítok.



A tanfolyam felépítése:

  • marokedény készítése, mintázása
  • "hurkákból", "szalagokból" felrakott edény készítése, mintázása
  • lapokból álló tárgyak készítése
  • figura formázása
  • gipszminta készítés
  • préselés

    A megismert technikákkal őskori, ókori és modern formavilágú tárgyak formázása. 

    A kép az Iraklioni Régészeti Múzeumban készült.









    A tanfolyam időtartama és ára:

    Március 3-tól június 9-ig  15 alkalom.  Alkalmanként 2,5 óra.

    Választható időpontok:
    Hétfő, kedd:      9-11,30
    Kedd:               18-20,30


    Óradíj: 1000 ft/óra
    Egy alkalom: 2500 ft
    A tanfolyam díja 37500 ft     Részletfizetés lehetséges.


    Jelentkezés, a tanfolyam helye: Tököl, Csépi út 12/B.  e-mail: avarart@gmail.com tel: 06-20-334-9730